2013. március 10., vasárnap

Visszavágott az ETO, a Haladás lesz az ellenfele


A futsal Magyar Kupa szombati elődöntőiben a Rába ETO és a Swietelsky Haladás került ki győztesen, ők játsszák a holnapi finálét.

A Rába ETO és a Berettyóújfalu összecsapása a tavalyi döntő visszavágójának is beillett, akkor meglepetésre az MVFC 4-0-ra legyőzte a győrieket. Ezúttal a hazai pálya is az ETO-t segítette, a kétnapos MK-döntőt ugyanis a bajnoki listavezető otthonában, a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik.

A végig magas színvonalú, pörgős összecsapáson a győriek a 4. percben nagy lépést tettek a továbbjutás felé, néhány másodpercen belül kétszer is gólt szereztek, előbb Ramada, majd Juanra volt eredményes. Az MVFC-t nem törte meg a két hazai találat, és Nagy István révén gyorsan szépítettek, majd a félidő második felében nagy csatára késztették a győrieket.

A fordulás után Ramada megszerezte csapata harmadik találatát, majd a 37. percben a mesterhármasához szükséges gólt is, így Trencsényi János hiába volt eredményes egy perccel később, az ETO-siker a második játékrészben egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A másik elődöntőben igazi gólfesztivált rendeztek a csapatok, az első félidőben az UTC Futsal Team Szeged jeleskedett a gólgyártásban, a másodikban a Haladás. Szünetben még 4-2-re a szegediek vezettek, de a szombathelyiek jobban bírták erővel, a fordulás után hatszor vették be ellenfelük kapuját, és 8-5-re megnyerték az összecsapást.

Ez azt jelenti, hogy vasárnap 16.30 órakor Győri ETO - Swietelsky-Haladás döntőt rendeznek a Magvassy Sportcsarnokban. Ezt a mérkőzést, és a 14.00 órakor kezdődő Univerzum - Astra Kiskunfélegyházi Bulls női MK-döntőt az MLSZ TV élőben közvetíti YouTube-csatornáján és az mlsz.hu-n.


Magyar Kupa, elődöntők:

Rába ETO - MVFC Berettyóújfalu 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Ramada a 4., Juanra a 4., Ramada a 23., Ramada a 37., ill. Nagy a 8., Trencsényi a 38. percben

Swietelsky-Haladás - UTC Futsal Team Szeged 8-5 (2-4)
Gólszerzők: Sipos a 13., Jáger a 14., Horváth a 22., Sipos a 26., Joó a 27., Halmos a 36., Németh a 39., Joó a 40., ill. Dürgő a 11., Puskás a 13., Koncz a 14., Puskás a 18., Bilic a 29. percben

Turzó József: - Úgy érzem, helytálltunk Magyarország legjobb futsal csapata ellen. Jelen pillanatban ez a realitás. Könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Bosszantó, hogy olyan szituációkból kaptunk gólokat, amit előre megbeszéltünk. Gratulálok a győrieknek.

Dróth Zoltán: - Nagyon örülök, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe, ráadásul a legnagyobb ellenfelünkön keresztül. Bíztam benne, hogy vissza tudtunk vágni a tavalyi fiaskóért. Nem játszottunk rosszul, de tudunk ennél jobban is. A legfontosabb a győzelem,  de ez csak akkor ér sokat, ha a vasárnapi döntőt is hozzuk.

Rábl János: - Elkerülhető gólokat kaptunk, és utána szaladni kellett az eredmény után, és hiába szépítettünk, fordulás után rögtön gólt kaptunk. Sajnos ma hiányzott a játékunkból az átütőerő, ráadásul a hajrára kissé elfáradtunk. Sok sikert a Győrnek a döntőben.

Lódi Tamás: - Azt kaptuk amit vártuk, nehéz, hajtós mérkőzést. Hamar megszereztük a vezetést, ami megnyugtatta a csapatot. Jól játszott az ellenfelünk, megnehezítette a dolgunkat, de úgy érzem a sikerünkhöz nem férhetett kétség. Bizakodva várom a döntőt.


forrás:mlsz.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése