2013. április 7., vasárnap

Szerencsés Mezei győzelem a Bikák ellen


Ezúttal sikerült otthon tartania a három pontot Turzó-csapatnak a vendég Gödöllő ellen.

Pénteken este a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnokban a hazai gárda a Gödöllői Bikákat fogadta. A Baranyai Pál irányította narancsmezesek jó néhányszor törtek már borsot Szécsi Barnáék orra alá, augusztusban és decemberben, a bajnokság alapszakaszában, oda-vissza legyőzték a Mezeiseket. A Berettyóújfalunak volt tehát törleszteni valója, ám erre az esélyeiket jócskán rontotta, hogy a meccs előtt többen kisebb nagyobb sérüléssel küzdöttek, a válogatott Trencsényi János játéka például az utolsó másodpercekig kétséges volt. Azonban a Bikák sem álltak túl fényesen, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy csupán három cserejátékost neveztek be a találkozóra.

A mérkőzés villámgyors gólokkal indult. A Mezei lendületesen futsalozott, Nagy István már a második percben bevette Hegedűs kapuját (1-0). Ekkor a játék képe alapján még arra lehetett számítani, hogy ezúttal nem sok izgulni valója lesz a hazai szurkolóknak. Csakhogy gödöllői csapat gyakorlatilag az első támadásából egyenlített (1-1), sőt rá két percre a menteni igyekvő Szécsi Barna két méterről a saját kapujába bombázott (1-2) és az előny máris a másik oldalra került. Érezhető volt, hogy a vendéggólok megfogták az MVFC-t, a kezdeti gyors, ötletes futsaljuk, teljesen görcsössé vált. Mezőnyfölényben voltak ugyan, de támadásaikból hiányzott az átütő erő, míg a gödöllőiek jól védekeztek és többször is veszélyes kontrákat vezettek Pallai Gábor kapujára. Aztán másfél perccel a félidő vége előtt Turzó-mester a hazaiak jól bevált módszeréhez fordult, öt a négy elleni hadrendbe állította csapatát. A változtatást hamar siker koronázta, a huszadik percben Trencsényi passzát Nagy István közelről jutatta a kapuba (2-2).

A második félidőben nem sokat változott a játék képe. A Mezeisek továbbra is görcsösen futsaloztak, nem nagyon találták a rést a vendégek védelmén. Szente Tamásék előtt viszont többször is ott volt a lehetőség, hogy visszavegyék a vezetés, de elpuskázták a legnagyobb ziccereket is. Ahogyan az már ilyenkor lenni szokott, az ellenfél ezúttal is megbosszulta a kihagyott helyzeteket. A harmincadik percben Szabó Péter gondolt egyet és távolról iszonyú löketet eresztett meg, ami elemi erővel vágódott a vendégek kapujának baloldalába (3-2). Baranyai Pál gárdája a hátralévő játékrészben mindent megtett az egyenlítésért, öt perccel a vége előtt levitték kapusukat és helyére a mezőnyben Szimcsák állt be. A remélt egalizálás helyett azonban újabb Mezei gól következett. Az utolsó előtti percben egy megszerzett labdát Szécsi Barna félpályán túlról ívelt az üresen hagyott kapuba, megadva a Bikáknak a végső kegyelemdöfést (4-2).         

forrás:Molnár Ákos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése