2012. október 8., hétfő

Újabb Mezei-Vill siker

A Rubeola FC Csömör sem tudta megállítani az egyre jobb formában játszó Turzó-gárdát.

A mérkőzés berettyóújfalui szemszögből tökéletesen kezdődött. A második minutumban Szécsi Barna, majd rá egy percre Rábl János vette be a vendégek hálóját. Ekkor az optimistább Mezei-szurkolók valószínűleg arra számítottak, hogy ma bizony tíznél is nagyobb lesz a gólkülönbség. Ám ezt követően kicsit enyhült a hazaiak nyomása, melyet Szabó Péter hamar jött sérülése is nagyban befolyásolhatott. 

A csömöriek ugyan lelkiismeretesen támadtak, ám akcióikból hiányzott az átütő erő, így igazi veszélyt nem igen jelentettek Tihanyi Csaba kapujára. A Mezei kontrái viszont többször is gólhelyzetet eredményeztek. A következő hazai gól mégsem egy ilyen akcióból esett, a 12. percben a felállt védelmet sikerült mattolni Nagy István főszereplésével.  A félidő vége előtt még Rábl János is betalált, a megérdemelt pihenőre így már négygólos előnnyel mehettek a pirosmezesek.


A második játékrész jobbára mezőnyjátékot hozott, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe.  A vendégek a 28. percben – a semmiből - egy lehetetlen szögből lőtt góllal szépítettek. Négy percre rá Szécsi egy jól helyezett lövéssel kettőre növelte önmaga és ötre a Mezei-Vill góljait. A hatodik találatunkat a hatvanhatos mezben játszó Gál István szerezte, mellyel beállította a 6-1-es végeredményt is.

Bár a mérkőzés második félidejében némi fáradtságot lehetett észrevenni a Mezei-Vill FC játékosain, ettől függetlenül a hazaiak vezetése egy percig sem forgott veszélyben, győzelmük teljesen megérdemelt.

MVFC-Rubeola FC Csömör 6-1 (4-0)
Gól: Szécsi Barna és Rábl János 2-2, Gál István és Nagy István 1-1, illetve Tvaruska Attila


Turzó József, a Mezei-Vill FC trénere:
Elégedett vagyok, ma este egy jó csapat ellen tudtunk magabiztos győzelmet aratni. Összeszedetten játszottunk, sikerült megvalósítanunk a megbeszélt taktikai elemeket. Ilyenkor öröm edzőnek lenni! A második játékrészben egy kicsit fáradtabb mozogtunk, ami érthető, hiszen a sérülések miatt hat mezőnyjátékossal kellett végigjátszanunk a mérkőzést. Szabó Péter állapotáról egyelőre nem tudunk sokat, reméljük, hogy nincs komolyabb baj és csak egy medvepuszit kapott.

Takó Csaba, a Rubeola FC Csömör trénere:
Az első félidőben bosszantó hibákat követtünk el, gólokat ajándékoztunk a Mezei-Villnek. A második játékrészben sikerült rendeznünk a sorainkat, ám a mai játékunk így sem volt méltó az idén nyújtott teljesítményünkhöz. 

Írta: Molnár Ákos (berettyohir.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése