2012. október 14., vasárnap

UEFA Futsal Cup: győzelemmel és veretlenül búcsúzott az ETO

Újabb bravúr! Az ETO az olasz bajnok ellen is fantasztikus volt.
Az utolsó mérkőzésen úgy lépett pályára a Rába ETO csapata, hogy tudta, csak akkor lehet esélye a csoportgyőzelemre, ha legyőzi az európai klubrangsor 7. helyén álló olasz bajnok Luparensét. Igaz, továbbjutása ekkor is csak akkor lehetséges, ha a másik mérkőzésen döntetlen születik, az alábbi eredmények egyikével:0-0, 1-1, 2-2. De volt miért küzdenie még, a Grúziába a továbbjutás reményében utazó olasz bajnoknak is, hiszen előzetes célkitűzésük ellenére egy esetleges vereséggel szégyenszemre nulla ponttal kellene hazakullogniuk, és biztosan nincs ehhez szokva a 2009/2010-es kiírásban Final Fourt játszó együttes szurkolótábora.
 
Az olaszok ennek tudatában hatalmas offenzívával kezdték a mérkőzést, aminek a 3. percben meg is lett az eredménye, Pedotti találatával megszerezte a vezetést a Luparense. Nem kellett sokáig várni a válaszra, röpke 20 másodperc elteltével Fabio egalizált. Tovább nyomott az olasz bajnok de, az ETO jól bírta a nyomást, igaz ellentámadásokra, csak elvétve maradt erő. A 12. perc tájékán kijött a szorításból a győri legénység és helyzetek tömkelegével, Ramada kapufájával jelezte, hogy győzelemre játszik. Jókor jött a szünet a Luparensenek, megpróbálták rendezni a soraikat, de a második félidő 2. percében Balázs passzát követően Fabio találatánál már tehetetlenek voltak. A magyar vezetést követően kiegyenlített lett a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, de a félidő derekához érve érezhetően fáradni kezdett az ETO.  Megérezte a lehetősséget a Luparense és Abdala találatával egyenlített. Nem törte meg a bekapott gól Marcos Anguló mester fiait, akik rejtett tartalékaikat mozgósítva újra átvették a mérkőzés irányítását. A mérkőzés végének közeledtével 5-4 játékra tért át a győri csapat, aminek  három és fél perccel a vége elött meg lett az eredménye. Luque volt eredményes. Tovább rohamoztak a csapatok, a Luparense az egyenlítésért, míg az ETO az áhított 2 gólos győzelemért. A gólhoz a Rába ETO volt közelebb, hiszen 2 másodperccel a vége előtt Balázs védett, majd  az olaszok kapujába rúgta a labdát, de a játékvezetők egy olasz szabálytalanságra hivatkozva (nem alkalmaztak előnyszabályt) nem adták meg a hőn áhított gólt.

A mérkőzés így 3-2-es Rába ETO győzelemmel fejeződött be, ami újabb fantasztikus bravúr a magyar futsal történetében. A magyar csapat a 2012/2013-as Futsal Cup küzdelmei során nem talált legyőzőre, pedig olyan nála magasabban jegyzett európai sztárcsapatokkal játszott, mint a Benfica, Iberia Star Tbilisi, Luparense, Araz Naxcivan. Fantasztikus eredmény ez, mellyel bebizonyította a győri együttes, hogy helye van az európai elitben.
Sajnos az Iberia Star 7–4-re legyőzte a Benficát, s ezzel csoportgyőztesként továbbjutott. Ezzel az is biztossá vált, hogy a Rába ETO a második helyen zárt, s így nem jutott tovább.

Iberia Star (grúz)–Benfica (portugál) 7–4

A hangulat Grúziában 
(Forrás:etofutsal.hu, nemzetisport, Marcos Angulo)

Meccsértékelés (Rábl János)