2018. szeptember 27., csütörtök

Visegrádi Négyek Margójára


Edzőtáborral kezdtük a hetet ahol hat edzés, három videózás, és egy 9 órás buszút szerepelt a programban, ami nagyon nehéznek ígérkezett játékosoknak, hiszen ilyenkor alig van idő pihenni, regenerálódni, fejben frissülni. És ezt követte három nagy intenzitású nemzetközi mérkőzés, további videó elemzésekkel nehezítve. De úgy gondoltuk, ennek van most az időszaka, hogy megtaláljuk végleges keretünket, ami néhol kísérletezésnek tűnhet, de minden szóba jöhető játékosnak lehetőséget szeretnénk adni. Látni ki az, aki képességekben, taktikailag és ami nagyon fontos, hogy emberileg is bele illik az általunk elképzelt karakterbe, mert az a tapasztalatunk, hogy egy nagyon jó közösség, egy igazi csapat van kialakulóban az összetartásaink alatt, akik ezekben a napokban mindent alárendeltek a címeres mez által támasztott követelményeknek.

Tehát célunk kialakítani egy olyan bő keretet – hiszen több évig nem lehet 14 játékosra alapozni a válogatottban, sok minden közbe jöhet -, aki megtudja és a legfontosabb, megakarja valósítani azokat a célokat, amelyeket eléjük kitűzünk.

De nemcsak a keret kialakításnak, hanem a játékosok egy szintre hozása, taktikai ismereteik bővítése a célunk, amelyhez ez az időszak a legideálisabb. Ezért, nem minden esetben rendeltük alá a mérkőzésnek a felkészülés programját, ami ezen a tornán elég erőteljesen megmutatkozott a harmadik mérkőzésen. Ezen a találkozón nagyon kevés jó döntés született, ami a mentális és fizikális fáradságnak is betudható. De ez egy ilyen intenzív terhelés végén természetes.

Visszatérve a mérkőzésekhez, öröm volt azt látni, hogy a játékosaink egytől-egyig, végig nagy akarattal és küzdőszellemmel töltötték ki tartalommal a magyar válogatottat. Ráadásul három mérkőzésen kilenc gólt szereztünk. Először lépett pályára két fiatalember Varsányi Áron és Sáhó Kristóf, akik értékes tagjai lesznek futsal közösségünknek.

És igaz… van sok javítani való, fejlődni kell, de nem vagyunk hozzászokva ezekhez a sebességű mérkőzésekhez, ezekhez a taktikai követelményekhez, az ilyen fajta nagy terheléshez. De úgy érzem, ez a válogatott, ezek a játékosok egytől egyig képesek arra, hogy lépkedve előre, amikor kell, a maximumot hozzák ki magukból minden téren.

Két dolgot szeretnék még kiemelni külön. Az egyik a stáb (Madarász - Balázs- Frank segítőimet), akiket most már egyre jobban ismerve, azt kell mondanom, nem csak a csapatban alakult ki nagyon jó közösség, és itt mind az emberi és mind a szakmai kapcsolatokra gondolok, hanem ez ugyanúgy igaz Ránk is. Amitől teljesnek érzi az ember magát egy jó munkaközösségben. És ez kiegészülve Kozma Mihály, futsal bizottság elnökének, tanácsaival, segítő tapasztalataival, aki helyszínen töltötte velünk ezeket a napokat, és ugye mindannyiunkhoz köti valamilyen személyes kapcsolat, hiszen mindannyiunknak volt edzője.

Másik pedig egy magánjellegű dolog, hiszen FELESÉGEM (csupa nagybetűvel), megértve azt, hogy eddigi életem során mennyit áldoztam a szakmámért, ezért a sportért, egy rossz szó nélkül, egyedül végig csinálva, amiért nagyon hálás és büszke vagyok rá, életet adott a szlovák győzelem utáni estén Turzó Luca Zara nevű második kislányunknak. És ahogy az utolsó mérkőzés (sajnos vereséggel végződő) után fogalmazott, „úgy látszik a tegnapi volt a nyerő nap!”

Én ennek ellenére bízom benne, hogy látszott a fejlődés a csapaton, és a sikerek így nem fognak minket elkerülni, mikor igazán kell! És lesz még sok-sok nyerő nap! Hajrá Magyarok, Hajrá Magyar Futsal!