2013. szeptember 14., szombat

Média III

Mindenki egy ellen címmel közölt cikket a Nemzeti Sport a futsal bajnokság 2013-14-es szezonjáról. (A képre kattintva, az megtekinthető nagyobb méretben)



Média II


Igaz csak mellék szereplőként, de csapatunk megjelent az országos médiában. (forrás: MTV/telesport)

Média I


Igaz csak mellék szereplőként, de csapatunk megjelent az országos médiában. (forrás: TV2/aktív)

2013. szeptember 10., kedd

Válogatott összetartás

Alig ért véget a bajnoki forduló, már Móron készül a válogatott, hiszen 17.-én Ukrajnában kell helyt állnia legjobbjainknak. Az elmúlt héten az új kapitány megismerkedhetett a csapattal, hiszen a Visegrádi Négyek tornáján három mérkőzést is játszhattunk. Ami a keretet illeti, az ikrényi tornához képest kiegészült két játékossal. Az U21 válogatottban remekül játszó Andorka Kristóf és Szabó Péter is meghívást kapott a nagyokhoz, így a Mezei-Vill adja a legtöbb játékost az ETO mellett, szám szerint ötöt. A Dunakeszi és a BME három-három játékost delegál, míg a Haladásból két játékos szerepel.

Az 14 fős utazó keret pénteken válik véglegessé.

A keret:

1.    Balázs Zoltán        ETO FUTSAL CLUB
2.    Matkovics Gábor    ETO FUTSAL CLUB
3.    Tóth Gyula           DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL

4.     Kun Gábor            DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL
5.     Bita László            DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL
6.     Dávid Richárd        
MVFC-BERETTYÓÚJFALU
7.     Rábl János            MVFC-BERETTYÓÚJFALU
8.     Lovas Norbert        MVFC-BERETTYÓÚJFALU
9.     Trencsényi János    MVFC-BERETTYÓÚJFALU
10     Szabó Péter          MVFC-BERETTYÓÚJFALU
11.    Lódi Tamás           ETO FUTSAL CLUB
12.    Harnisch Ákos       ETO FUTSAL CLUB
13.    Dróth Zoltán         ETO FUTSAL CLUB
14.    Gyurcsányi Zsolt    SWIETELSKY- HALADÁS VSE
15.    Halmos Máté         SWIETELSKY- HALADÁS VSE
16.    Szeghy Szabolcs    MAFC BME DA
17.    Öreglaki Norbert     MAFC BME DA
18.    Andorka Kristóf      MAFC BME DA

forrás: futsal-hungary

2013. szeptember 9., hétfő

Dunakeszi Kinizsi - Mezei Vill. FC Berettyóújfalu 1-4 (2013.09.06)

DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL - MVFC BERETTYÓÚJFALU
Dunakeszi, 650 nézőJátékvezetők: Kovács G., Solymosi, Harmat
Dunakeszi: Tóth Gy. - Szijjártó, Kun, Temesi, Sáfár
Cserék: Hegedűs - Tóth K., Szabó, Kovács, Bita, Varga, Takács
Vezetőedző: Fehér Zsolt

MVFC: Tihanyi - Lovas, Nagy T., Rábl, Szabó P.
Cserék: Mezei - Trencsényi, Siska, Gál, Sánta, Dávid, Nagy I.
Vezetőedző: Turzó József

Sárga lap: Kun

Gólszerzők: Varga illetve Lovas, Trencsényi (2), Rábl


Nagy várakozás előzte meg az összecsapást Dunakeszin, hiszen történetük első hazai NBI-s mérkőzésükre készülhettek. Kiváló volt a felvezetés, fellépőkkel, sztárvendégekkel. Annak ellenére, hogy közel egy időben volt a találkozó a sorsdöntő VB selejtezővel, ismét megtelt a lelátó, bár ez a Kinizsi otthonában ez nem meglepő.
Annak ellenére, hogy a két csapat most találkozott először egymással, nem voltak ismeretlenek, hiszen a válogatottban, a hét eleji nemzetközi tornán összesen 8 játékos szerepelt a két csapatból. Minden adott volt egy remek mérkőzéshez.
Jó iramban indult a találkozó, a hazaiak kezdtek aktívabban és egy Bita, illetve egy Temesi helyzettel jelezték, hogy komolyan gondolták a győzelmet. Ahogy telt az idő, a vendégek egyre jobban átvették az irányítást, és több lehetőségük is adódott a gólszerzésre, de több esetben a kapufa, vagy Tóth Gyula bravúrja segített, majd elérkezett a 16. perc, amikor már ő is tehetetlen volt. Az egyik hazai védő elcsúszott utolsó emberként, amire a vendégek lecsaptak, majd Tóth Gyulát kijátszva végül Lovas emelt a hazai kapuba. 0-1 A maradék pár percben tovább növelhették volna előnyüket Ráblék, de többi lehetőségüket elpuskázták.

Fordulás után a játék képe nem változott, a vendégek uralták a mérkőzést, de ahogy telt az idő, bátrabb támadó játékkal kezdtek rohamozni a hazaiak, és a játékrész közepére már inkább az ő akaratuk érvényesült. A hazai nyomás a 32. percre góllá érett. Temesi verte meg emberét a jobb oldalon, majd középre centerezett, ahol Varga közelről a kapuba továbbított. 1-1 


A gólnak sokáig nem örülhettek a vendéglátók, mert egy perc elteltével, egy szép kontra végén Trencsényi beköszönt, így újra náluk volt az előny. 1-2 A hazai gondok aztán nem sokkal később tovább nőttek. Egy újabb kontár sakk-mattig játszottak a vendégek, amit ismét Trencsényi fejezett be góllal, megduplázva az előnyt. 1-3 


Természetesen a Fehér legénység rögtön vészkapus játékra váltott, de a várt taktikai húzás nem hozta meg a várt eredményt. A Mezei-Vill remekül védekezett, nem nagyon hagyta kibontakozni a hazaiakat, akik igazi helyzethez el sem jutottak. Az összecsapás az utolsó előtti percben végérvényesen eldőlt. Egy labdaszerzés után Rábl is betalált, amivel megadta a kegyelemdöfést a hazaiak számára.1-4
 
Jó iramú, színvonalas mérkőzést játszott a két csapat, amit a vendégek megérdemelten nyertek meg. Aki inkább ezt a meccset választotta a román - magyar helyett, nem hisszük, hogy megbánta, főleg az eredmény ismeretében. Meg kell még említeni a kiváló játékvezetést is, igaz nem volt nehéz dolguk a sportszerű meccsen, ahol a játékosok csak a játékkal foglalkoztak.

Fehér Zsolt: - A jobban összeszokott csapat megérdemelten vitte el a három pontot Dunakesziről! Gratulálok a Berettyóújfalunak, motiváltabbak voltak a találkozó minden szakaszában mint mi. Csapatomból egyedül Tóth Gyulát tudnám kiemelni, aki parádés védéseivel meccsben tudta tartani csapatomat! Sokat kell még dolgoznunk,hogy egy igazi jó csapattá váljunk!

Turzó József: - Jó mérkőzést játszottunk a Dunakeszivel, ahol úgy érzem, mind támadásban, mind védekezésben ellenfelünk fölé nőttük, leszámítva néhány percet a második félidőben, amikor ezt ki is használták. Az egyenlítés után szerencsére sikerült váltanunk és utána már magabiztossá tettük a győzelmünket, amit úgy gondolok, hogy teljesen megérdemelt.

Bita László: - Egy nagyon jó ellenféllel találtuk szembe magunkat, aki ellen, ha sikert akarsz elérni, jó játékra van szükség. Nálunk ez most sajnos elmaradt. Nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amivel megfoghattuk volna a Mezei-Villt. El kell ismerni, ellenfelünk ezen az estén jobban játszott nálunk.

forrás: futsal-hungary
képek: dunakeszi kinizsi

Visegrádi Négyek 2013.09.02 - 04.

Magyarország - Lengyelország 1-2 (0-2)
Ikrény, 400


Magyarország: Balázs Zoltán - Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Gyurcsányi Zsolt
Cserék: Tóth Gyula - Rábl János, Kun Gábor, Öreglaki Norbert, Bita László, Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Szeghy Szabolcs

Szövetségi kapitány: Tomas Rivera


Sárga lap: Kun

Gólszerző: Kun


A lengyelek elleni találkozón mutatkozott be az új Szövetségi Kapitány, Tomas Rivera. Rajta kívül van még két játékos, aki szintén most mutatkozik be a nemzeti csapatba. Kun Gábor, és Öreglaki Norbert is először ölthette magára a címeres mezt. A keretből ezen a napon Halmos Máté, és Matkovics Gábor maradt ki.
Jól kezdett a válogatott. Beszorította ellenfelét, de gólt mégis ők szereztek. A hatodik percben egy kontratámadás végén sikerült megszerezniük a vezetést. 0-1 A folytatásban a játék képe nem változott. A mieink támadtak, de ismét az ellenfél szerzett gólt, így szünetre két gólos hátránnyal mehettünk.
Fordulás után a válogatott odaszögezte a kapuja elé ellenfelét, de a mezőnyfölényt nem sikerült gólra váltani. Ahogy telt az idő, úgy vált egyre feszültebbé az összecsapás, és keményebbé. Ennek köszönhetően gyűltek a szabálytalanságok. A játékrész közepén meg volt mind a két oldalon az 5 fault. A lengyeleknek össze is jött a hatodik, de Balázs remekül hárította a 10 méteres. Már csak 6 perc volt hátra, és a magyar csapat vészkapus játékra váltott és egy szép támadás végén Kun megszerezte a szépítő találatot. 1-2 A gól után még magasabb sebességre váltott az együttes, de nem akart megszületni az egyenlítés, ráadásul ellenfelünk újabb 10 métereshez jutott, de Balázs ismét remekül védett. Az utolsó percig meg volt az esély az egyenlítésre, de a kimaradtak a helyzetek, így vereséggel kezdtük a tornát.

Tomas Rivera: - Sajnos nagyon rossz volt a helyzetkihasználásunk, és ennek köszönhető a vereség. Ellenfelünk alig jutott helyzetig, még is ők nyerték a találkozót. Rengeteg új információt kapnak a játékosok, ami miatt még sokat gondolkodnak a pályán, és ettől kicsit lassú még a játékunk. A csapat mindent megtett a sikerért, de ma csak ennyi sikerült. Megyünk tovább, próbáljuk tovább csiszolni a játékunkat a következő két meccsen, hogy a lehető legfelkészültebben mehessünk Ukrajnába a pótselejtezőre.
 

Magyarország - Csehország 2-4 (2-0)
Ikrény, 300 néző
Magyarország: Tóth Gyula - Rábl János, Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert
Cserék: Balázs Zoltán - Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Gyurcsányi Zsolt, Kun Gábor, Öreglaki Norbert, Bita László, Szeghy Szabolcs

Gólszerző: Lódi, Harnisch

Sárga lap: Rábl, Dróth
Piros lap: Rábl
Kisebb ünnepség előzte meg a találkozót, hiszen Lódi Tamást köszöntötte az MLSZ nevében Drucskó Zoltán, aki 150. alkalommal ölthette magára a címeres mezt.
A tegnapi naphoz képest annyi változás történt, hogy ezúttal Tóth Gyula védi a magyar kaput, és a berettyóújfalui sor kezd.
Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, a tegnap fölényes győzelmet arató csehek ellen. Egyik fél sem kockáztatott, így nagyobb helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem az első percekben. Az első igazi lehetőség ellenfelünk előtt adódott, de a válogatottba visszatérő Tóth Gyula remekül hárított. A gólcsendet a mieink törték meg. Ki más is szerezhette volna meg a vezetést, mint az ünnepelt?! Rábl szerzett labdát a jobb oldalon, majd a középen érkező Lódi Tamáshoz centerezett, aki elegánsan megbökte a kimozduló kapust. 1-0 Szépségdíjas találat. Már mindenki a félidőt jelző dudaszót várta, amikor Harnisch iramodott meg a jobb oldalon, és váratlanul lövésre szánta el magát, ami a kapus hasa alatt utat találta a kapuba, két másodperccel a vége előtt. 0-2
Parádésan indult a második félidő. Lódi került ismét ziccerbe, és a cseh védő csak szabálytalanul tudta szerelni. Sajnos a jogos piros lap elmaradt. Tovább rohamozott válogatottunk. Újabb ziccer, de Harnisch lövése a kapufán csattant. A folytatásban több gólszerzési lehetőség is volt, de kimaradtak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél büntet. Ez most is így történt. A csehek egyik kontrájukat góllal fejezték be, így feljöttek egy gólra. 2-1 A bekapott gól után még jobban megélénkült a mérkőzést, de a rohanásból mi jöttünk ki rosszabbul. Egy távoli lövést Tóth csak kiütni tudott, és a kipattanóra a vendégek értek előbb oda, így egyenlítettek. 2-2 A 34. percben egy butaság után emberhátrányba került a magyar együttes. Rábl nem engedett elvégezni az oldalberúgást, amiért sárgát kapott, de mivel már volt neki, így jöhetett a piros. A hátrányt hősies védekezéssel és Tóth Gyula bravúrjaival majdnem sikerült kivédekezni, de végül egy eladott labda után megszerezte a vezetést ellenfelünk. 2-3 A gól után rögtön vészkapus játékra váltottunk. A kockáztatás nem jött be. Egy eladott labdát ellenfelünk az üres kapunkba gurított. 2-4 A hajrában hiába próbálkoztunk tovább a kapus levitellel, nem jött össze a szépítés, így vereség lett a vége.
Sokáig remekül játszott a válogatott, de a hajrára talán kissé elfáradt, és a cseh nemzeti csapat kíméletlenül kihasználta a hibáinkat. A tegnapi naphoz képest jobb formát mutatott az együttes, de a helyzetkihasználás ma is hiányzott a sikerhez.

Tomas Rivera: - Remek mérkőzést játszottunk, egy rendkívüli jó csapattal. 30 percig sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, de kiütközött, hogy a magyar játékosok nem bírják a sorozat terhelést. Fizikálisan elfáradtunk és ebből akadtak a buta egyéni hibák, amiket megbüntettek a csehek. 


Magyarország - Szlovákia 3-3 (1-3)Ikrény, 350 néző

Magyarország:  Balázs Zoltán - Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Szeghy Szabolcs
Cserék: Tóth Gyula - Kun Gábor, Öreglaki Norbert, Bita László, Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert,
Szövetségi kapitány: Tomas Rivera

Gólszerzők:  Harnisch (2), Dávid

A szlovákok elleni mérkőzésen Rábl nem szerepelhetett előző napi piros lapja miatt, míg Gyurcsányi kisebb sérülést szenvedett. Az utolsó találkozó indult számunkra a legjobban, hiszen egy szép Lódi keresztpassz után Harnisch megszerezte közelről a vezetést. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy végre jöhet egy győzelem, de a folytatás kissé rémálomszerűre sikerült. Ellenfelünk egy kontratámadás végén közelről egyenlített, majd két sarokrúgásból is gólt kaptunk, így a szünetre két gólos volt a hátrány.
Fordulás után vészkapus játékkal nyitottunk, amiből akadt is lehetőség a szépítésre, de nem akart összejönni. Északi szomszédaink ekkor nem nagyon jöttek el a kapunkig. A kezdeti lendület kezdett alábbhagyni, majd a félidő derekán Lódi egy szép csellel elszaladt a bal oldalon, és a hosszú kapufánál érkező Harnisch elé tálalt, aki ismét betalált, egy gólra csökkentve ezzel a különbséget. A gól után tovább erőltettük az 5 a 4 elleni játékot, de nem ez hozta meg a sikert, hanem egy labdaszerzés. Az ellenfél térfelén egy rossz hátra passzra csapott le Dávid, aki közelről elrúgta a kapus mellett a labdát, egalizálva ezzel az eredményt. A hajrában akadt lehetőség a győzelem megszerzésére, de végül maradt a döntetlen.
A tornát végül a hibátlanul záró csehek nyerték, akik a szlovákokat előzték meg. A harmadik helyen a lengyelek végeztek, míg Magyarország a negyedik lett. Most mindenki visszatér a klubjába, majd a keret jövő héten újra találkozik, hogy felkészüljön az ukránok elleni pótselejtezőre.

Tomas Rivera: - Ajándékoztunk ellenfelünknek három gólt az első félidőben. Ilyen gyermeteg gólokat nem szabad kapni. Kétszer ugyan azt a szögletet "megettük". A második félidőbe nagy elánnal és nagy szívvel játszottunk, ennek volt köszönhető, hogy legalább a döntetlent elértük. A három mérkőzés jól szolgálta az ukrán meccsre a felkészülést. Nehéz összecsapás vár ránk Harkovban, de hiszünk a sikerben.

forrás:futsal-hungary és Győr+tv