2014. április 11., péntek

Play Off 1.mérkőzés MVFC-Veszprém 6-4 (Gólösszefoglaló)

Értékelés MVFC-Veszprém Play Off 1.mérkőzés (értékelés)

MVFC-Veszprém Play Off 1.mérkőzés (szöveges beszámoló)

A veszprémi csapat 1-4-ről is talpra tudott állni. Pénteken este a döntőbe kerülésért vívott párharc első találkozóján a Berettyóújfalu az 1. FC. Veszprémet fogadta.

A hazaiaknál nem tett jót az egyhónapos játékszünet, a válogatottnál jártak közül több játékosuk is megsérült, Turzó József, a gárda trénere a már hosszabb ideje maródi Dávid Richárdra ezúttal sem számíthatott. A vendégeknél a megszokott hármas - Hazuga Soma, Vas Feri és Mudra Ákos – jelentette a hiányzókat.

A meccs előtt a két vezetőedző így látta az esélyeket:
Turzó József (MVFC): Sajnos, a mögöttünk hagyott egy hónapba, nem sok munkát tudtunk elvégezni az eltervezettből. Büszkék vagyunk, hogy ennyi válogatottunk van, de most megszenvedtük minden hátrányát. A válogatott összetartás és az onnan sérülten hazatérő játékosok miatt egyszer sem sikerült teljes kerettel dolgoznunk. Remélem, hogy a már elvégzett munka és a hozzáállásunk át fog minket segíteni ezen a holtponton. Tudjuk, hogy az ellenfelünk egy kitűnő csapat és nagyon jó szériában van, ezért kiélezett mérkőzésekre számítok, ahonnan remélhetőleg mi fogunk továbbjutni.
   
Madarász János (Veszprém): A szokásos módon készülünk a mérkőzésre, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből. A papírforma szerint a hazaiak az esélyesebbek, de mi nem ijedünk meg senkitől és bravúrra készülünk. A rutin, a tapasztalat az MVFC mellett szól, míg a mi oldalunkat a szív és az akarat erősíti. 

Sajnos a rangadó a vártnál kevesebb szurkolót vonzott, pedig egy jó meccsre volt kilátás és azt bárki díjtalanul megtekinthette - volna.  Kissé érthetetlen a helyiektől ez az érdektelenség, ez a fásultság, közömbösség - tisztelet a kivételnek -, megmagyarázhatatlan, hogy egy Éjjel-nappal Budapest vagy egy Való Világ szereplő, egy „igazi sztár” fellépése valószínűleg hamarabb megtöltené a Rendezvénycsarnokot, mint a város futsal csapatának fontos tétmeccse. Aki viszont eljött az remélhetőleg nem bánta meg, egy élvezhető, a második félidőre rendkívül izgalmassá váló meccset láthattak, a nézőtéri jó hangulatról pedig egy rezesbanda külön gondoskodott.








 Maga a találkozó úgy indult, ahogy azt nagyjából várni lehetett. A Mezei-Vill azonnal magához ragadta a mérkőzés irányítását és jóformán a kapuja elé szegezte a vendég csapatot. 

A Madarász-gárda jól védekezett, de érezhető volt, hogy előbb-utóbb hibázni fognak. Erre nem is kellett olyan sokat várni, egy baloldali beadást követően Nagy Tamás passzolta a labdát a hálóba az ötödik percben (1-0), majd nem sokkal később Gál is betalált (2-0). A veszprémiek első komoly támadása a hetedik percben történt, egy kontra révén gulyás Márk futott el a jobb oldalon és emelt a kifutó Tihanyi felett a kapuba (1-2). A vendég gólt rögtön utána másik is követte, ám kimaradt a helyzet, sőt a túloldalon Trencsényi tíz méterről lőtt úgy a kapuba, hogy az előbb egy védő, majd Reveland kapus lába között is átjutott (3-1). Ezt követően némiképp visszaesett a meccs színvonala, a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, de újabb gólt nem tudtak elérni. Néhány perccel a szünet előtt a Veszprém végezhetett el egy kisbüntetőt, miután a Mezei-Vill az ellenfél alapvonala közelében elkövetett faultjával elérte a hatodik szabálytalanságát. A hazai publikum az ítélettel nem igazán értett egyet, azonban, miután Tatai lövése a kapu fölé szállt, így a tízméteres jogosságát is felesleges boncolgatni.

A második félidő gyors Trencsényi góllal kezdődött (4-1). Ekkor az eredmény és a mérkőzés képe alapján akár nyugodtan hátradőlhettünk vagy akár haza is indulhattunk volna, hogy le ne maradjunk a Jóban-rosszban 2327. részéről, a veszprémiek egyenlítésére még talán ők maguk sem számítottak. Pedig ez történt. Boromisza góljára a 27. percben a legtöbben még csak legyintettek (4-2), Tatai fejesgólja és Tar négy méterről rúgott találata azonban már a döntetlent jelentette (4-4). A vendégek hős, feltámadásának érdemét nem csökkentve a dolgokhoz hozzátartozik, a Mezei-Vill védelme egy-két percig olyan szinten állt, hogy a pirosmezesek ekkor talán a veszprémiek csinos pom-pom lányait is nehezen hatástalanították volna. A következő percben a ritkán látható nagy hibák mindkét oldalon folytatódtak, ezekért a pillanatokért mindenféleképpen érdemes lesz felvételről visszanézni a találkozót.

Körülbelül öt perccel a meccs vége előtt Trencsényi és Rábl egy méterrel a gólvonal előtt – senkitől sem zavartatva - várhatták a magasból lehulló falevélként érkező labdát, ám utóbbinak, a Mezei-Vill 35 találattal gólkirályi címet nyert játékosának nem sikerült az üres kapuba passzolnia a labdát. A sors azonban kegyes volt Ráblhoz és még fél perc sem telt el máris jóvátehette hibáját, mikor előbb Bényit labdavesztésre kényszerítette, majd a megszerzett labdát közelről lőtte a hálóba (5-4). A mindent egy lapra feltevő, öt a négy elleni játékra áttért vendégek sorsát egy újabb baki végleg megpecsételte. A kapus nélkül hagyott kapu felé rúgott labdába a gólvonal előtt Tatai kézzel ért bele, amiért a játékvezetők büntetőt és kétperces kiállítást ítéltek. A hatméterest Lovas magabiztosan értékesített (6-4).

Az utolsó percekben a Veszprém ugyan mindent megtett az újabb egyenlítésért, a hazaiak biztosan állták a meddő próbálkozásokat.

MVFC-BERETTYÓÚJFALU - 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6-4 (3-1)
2014.04.04 - péntek 19:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
játékvezető: L. Tóth Lajos, Veres János, Takács Attila       
  
MVFC-BERETTYÓÚJFALU: Tihanyi Csaba - Trencsényi János, Lovas Norbert, Gál István, Rábl János         
Csere: Szabó Péter, Sánta János Attila, Siska Gergő, Nagy Tamás, Mezei Dávid, Nagy István, Komáromi Péter, Harmati Tamás         
Vezetőedző: Turzó József  
    
1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM: Reveland Zoltán - Finta Péter, Tatai József, Boromisza Gábor, Gulyás Márk István                                                             
Csere: Schmidmajer Ádám, Bényi Kálmán, Tar Tamás, Boromisza Dániel, Szabadfi Péter, László Gábor Zsolt, Weisz Zoltán                                                           
Vezetőedző: Madarász János   
                    
Góllövők: Trencsényi János (8’és 22’), Nagy Tamás (5’), Gál István (6’), Rábl János (35’), Lovas Norbert (36’) ill. Gulyás Márk István (7’), Boromisza Gábor (27’), Tatai József (33’), Tar Tamás (34’)

Turzó József (MVFC): Köszönöm szépen, jól vagyunk. Ezt is túléltük. Tizennegyedikén következik a második csata…

Madarász János (Veszprém): Úgy éreztem az egész mérkőzés folyamán, hogy a Mezei-Vill irányítja a játékot. Játékminőségben ők még jóval előrébb tartanak, mint a mi csapatunk. Viszont 4-1 után fel tudtunk állni a padlóról. Nálunk volt a lélektani előny, megkértem a játékosaimat, hogy ne kockáztassunk hátul, valahogy hozzuk le a mérkőzést és akkor még bármi lehet. Aztán egy óriási, alapvető hibából gólt kaptunk, ami után már nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe. Ettől függetlenül, abszolút megérdemelt a Mezei győzelme, ők irányították a mérkőzést és a hazaiak játék minősége sokkal jobb, mint a mienk. Gratulálok a csapatomnak, mindent megtettek a pályán, hogy legyőzzük a Berettyóújfalut. Ennyit tudtunk kihozni a mérkőzésből. Büszke vagyok a srácokra, egy nálunk jobb csapattól kaptunk ki.

Írta: Molnár Ákos (Berettyohir)