2013. május 19., vasárnap

Sima Mezei-Vill győzelem az utolsó hazai mérkőzésen

A Bikák után a szombathelyiek is nyolcat kaptak. Az első osztályú futsal bajnokság utolsó előtti fordulójában a Berettyóújfalu a Haladást fogadta. A mérkőzés egyik csapat számára sem bírt különösebb jelentőséggel, hiszen a hazaiak biztosan ezüstérmes, míg a vendégek a hatodik helyen zárnak az idei pontvadászatban. A tétnélküliség aztán némileg rányomta magát a meccs színvonalára is.
 
Az első félidő, ahogy várható volt, hazai mezőnyfölényt hozott, a játékrész közepén Gál és Kiss révén, bő egy perc alatt az újfaluiak két gólos előnyre tettek szert (2-0).
A második húsz perc elején Horváth találatával a Haladás szorosabbá tette ugyan a meccset (2-1), ám Sánta révén hamar jött a válasz (3-1). A következő percekben a szombathelyieknek meglett volna a lehetősége, hogy ismét felzárkózzanak, ám kimaradtak a helyzetek. A meccs utolsó negyedében aztán beindult a Mezei-henger, Trencsényi és Szécsi duplájával valamint Rábl góljával megsorozták az addig masszív vendégvédelmet (8-1).   

MVFC BERETTYÓÚJFALU - SWIETELSKY HALADÁS VSE 8-1 (2-0)

MVFC: Pallai Gábor - Lovas Norbert, Nagy István, Szabó Péter, Rábl János
Csere: Gál István, Siska Gergő, Trencsényi János, Szécsi Barna, Sánta János Attila, Kiss Attila, Tihanyi Csaba
Edző: Turzó József

Haladás: Németh Krisztián - Czeglédi Balázs, Bagó Gábor, Horváth Péter, Halmos Máté
Csere: Kajáry Dominik Zsolt, Farkas Márk, Egle László, Farkas Martin Dominik, Koronczai Roland
Edző: Horváth Levente

Gólszerzők: Trencsényi János 2 (34’ És 38’), Szécsi Barna 2 (34’ És 40’), Gál István (11’), Kiss Attila (12’), Sánta János Attila (23’), Rábl János (40’) Ill. Horváth Péter (22’)

Turzó József (MVFC): Az utolsó hazai mérkőzésünkön igyekeztünk kiszolgálni a hazai közönségünket, különösen Takács urat és a körülötte ülő törzsszurkolóinkat. Sajnos ez játékban nem úgy sikerült, ahogy terveztem, ezúttal is sok volt részünkről a pontatlanság. A bajnokság a végére ellaposodott és így járt a mi játékunk is, úgy látom, már nagyon várjuk a befejezést. Ám hátra van még egy győri meccs, arra fel kell, hogy szívjuk még egyszer magunkat, mert ez a teljesítmény oda kevés lesz.
Horváth Levente (Haladás): Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzésen nem volt ekkora különbség a két csapat között, mint ahogy a végeredmény mutatja. Az első félidőben nagyon jól tartottuk magunkat és 3-1-es állásnál is meg volt a sanszunk, hogy közelebb zárkózzunk a hazaiakhoz és talán furán hangzik az 1-8 ellenére, de akár meglepetést is okozhattunk volna. A negyedik gól eldöntötte a mérkőzést, ezt követően fizikálisan és mentálisan is összezuhant a csapat. Lehetőséget adtam ma a fiataloknak is, sajnos így sok lett a vége.
Írta: Molnár Ákos   

Nyolcat rúgtak Trencsényiék a Bikáknak

Gólparádé a második félidőben.
A Mezei-Vill FC ezüstérmet nyert gárdája hétfőn este Gödöllőn játszott bajnoki mérkőzést. A jelenleg erősen „fogyadozó” Bikák korábban jó néhányszor megtréfálták már a Turzó-legénységet, de ezúttal elmaradt a meglepetés, a Mezei simán, 8-4-re verte Baranyai Pál együttesét.

Gödöllői Bikák–MVFC-Berettyóújfalu 4-8 (1-2)

Gödöllői Bikák: Hegedűs Ferenc - Ughy Márk, Baranyai Pál, Jenei Ottó, Nagy Roland
Csere: Biczi Gábor, Jakab Dávid, Lovrencsics Balázs
Edző: Baranyai Pál

MVFC: Pallai Gábor - Lovas Norbert, Nagy István, Szabó Péter, Rábl János
Csere: Siska Gergő, Trencsényi János, Szécsi Barna, Sánta János Attila, Kiss Attila, Tihanyi Csaba
Edző: Turzó József

Gólszerzők: Jakab Dávid 2 (15’ és 33’), Ughy Márk 2 (26’ és 40’) illetve Rábl János 3 (3’, 19’ és 35’), Trencsényi János 2 (31’ és 35’), Gál István 2 (38’ és 40’), Szécsi Barna (39’)

Turzó József (MVFC): Egy kissé idényvégi hangulatú mérkőzésen sok pontatlan átadással játszottunk, ezzel az ellenfél kontráit építettük. Hiába volt többet nálunk a labda, a Gödöllő is hasonlóan veszélyes volt, így az első félidő nagyon kiegyenlített küzdelmet hozott. A második játékrész elején kétszer megrázta magát a csapat – két alkalommal olyan gyorspasszos játékot mutattunk be, ami valójában többször is elvárható lett volna –, amivel el is döntöttük a mérkőzést. Ezután már a Bikákban támadásaiban már nem volt meg az átütő erő, mi pedig könnyedén futsaloztunk. A meccs végére reális különbség alakult ki és megérdemelt győzelmet arattunk.
Írta: Molnár Ákos