2014. február 11., kedd

A Kinizsi sem okozott gondot a Turzó-gárdának

Újabb sima Mezei-Vill győzelem  


Hétfőn este a 13. fordulóból elhalasztott MVFC-Dunakeszi mérkőzést pótolták a futsal bajnokságban. A berettyóújfalui játékosok a pénteki, DEAC ellen megvívott 9-0-s meccs után optimistán - érthetően - várták a rangadóként beharangozott találkozót. A derbi a jó forma ellenére mégsem ígérkezett könnyűnek, hiszen tudvalevő volt, hogy a vendégek kiváló játékerőt képviselnek.

A mérkőzés kisebb ünnepséggel kezdődött, a meccs kezdőrúgását az MVFC trénerének édesapja, a 70. születésnapját ünneplő id. Turzó József végezte el. 

A rangadó első tíz-tizenöt perce nagy hajtást, küzdelmet és enyhe Berettyó mezőnyfölényt hozott. A Mezei nehezen találta a rést a Kinizsi védőfalán, bár néha megvoltak a lehetőségeik, az első gólig egészen a 14. percig kellett várni. Gál bombája nem csak a vezetés megszerzését jelentette a hazaiaknak, de némi felszabadultságot is hozott a fehér mezesek játékában (1-0). Talán ennek is köszönhető, hogy az újabb gólhoz jóformán már csak másodpercek kellettek: Dávid 16. percben rúgott hatalmas lökete kettőre növelte csapata előnyét (2-0). 

A második játékrészben már az átszervezett MVFC kezdett. Valószínűleg még Turzó mester sem gondolta, hogy a hadrend változtatása ennyire hatásos lesz. A Dunakeszi egyszerűen nem tudott mit kezdeni a Mezei megváltozott játékstílusával és ez az eredményben is gyorsan megmutatkozott, hiszen Rábl duplájával az előny pillanatok alatt négyre nőtt (4-0). A következő bő tíz percben szinte felborult a pálya, a hazaiak, ha jobban céloznak, akkor a Kinizsit könnyen a DEAC sorsára juthatták volna. Nem mintha a Dunakeszi rosszul játszott volna, csakhogy a Berettyó kreatív, szellemes futsaljára nem volt ellenszerük. Ám lehetséges, hogy Trenyóék a gólokkal a következő mérkőzésekre is tartalékoltak, így a sok helyzetből csupán kettőt - Sántha és Nagy Tamás révén - értékesítettek (6-0). Hogy a vendégek se maradjanak becsületgól nélkül, arról a 38. percben Fekete gondoskodott: duplakapufás találatára még a helyi szurkolók is elismerően csettintettek (6-1).

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu - Dunakeszi Kinizsi 6-1 (2-0)Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok 200 néző
jv.: Kovács Gábor, Rózsa József, Zimonyi Péter

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu: Tihanyi Csaba - Rábl János, Lovas Norbert, Siska Gergő, Szabó Péter
Csere: Komáromi Péter, Trencsényi János, Nagy István, Gál István, Dávid Richárd, Nagy Tamás, Mezei Dávid, Sánta János Attila
Vezetőedző: Turzó József

Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub: Tóth Gyula - Safar Iuliu Tony, Horváth Norbert, Fehér Krisztián, Varga Csaba
Csere: Hacker Gábor, Csopaki István, Kovács István, Horváth Szabolcs, Monspart László, Fekete Róbert
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Góllövők: Rábl János 2 (22' és 22'), Gál István (14'), Dávid Richárd (16'), Sánta János Attila (29'), Nagy Tamás ('36) ill. Fekete Róbert ('38)



Turzó József (MVFC): Az első félidőben inkább taktikai csata folyt. A mérkőzés elején nem voltunk elég hatékonyak, ezért játékrendszert kellett változtatnunk. Szerencsére két figyelmetlenséget sikerült kihasználnunk. A második félidőben a játékrendszer váltás megtette a hatását, rengeteg helyzetünk volt, amiből párat be is lőttünk. Szívfájdalmam, hogy volt egy olyan időszak, amikor nagyobb arányúvá tehettük volna a győzelmünket, de nem tettük. Azt hiszem nagyobb odafigyelés, több koncentráció kell ezekben a helyzetekben, hogy még jobbak legyünk. Gratulálok a Dunakeszinek, az elmúlt egy évben nagyon sokat fejlődött a csapatuk!

Fehér Zsolt (Dunakeszi): Az első félidei játékunk rendben volt, jól zártunk, próbáltuk a Berettyóújfalu támadásait megakadályozni, még helyzeteink is voltak. Az ebben a játékrészben nyújtottakkal elégedett vagyok, erre lehet építkezni. A második félidei teljesítményünk viszont lényegesen gyengébbre sikeredett. Közrejátszik ebben az is, hogy két meghatározó játékosom munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott velünk tartani, Csopaki István pedig a mérkőzés előtt jelezte, hogy nem tud játszani. Egy Berettyóújfalu ellen hat emberrel nem lehet meccset nyerni, de még csak mérkőzésben sem lehet lenni. Gratulálok a hazaiaknak és kívánom nekik, hogy akár már idén, ha mást nem, legalább a Kupát tudják elhódítani!  

Írta és fényképezett: Molnár Ákos