2012. október 30., kedd

MAFC-MVFC Sportszervező Kft. 3-4

MAFC-MVFC Sportszervező Kft. 3-4 (2-1). 
Budapest, MAFC Csarnok, 200 néző, vezette: Kovács, Janitz, Kovács
 

MAFC: Dr Varró - Öreglaki, Sivák, Munkácsi, Kertész. Csere: Gremsperger, Csernai, Szabó Z., Rajnay, Andorka, Kádár.
Edző: Kőrösi Zoltán.
 

MVFC: Tihanyi - Trencsényi, Lovas, Rábl, Szécsi. Csere: Szabó P., Nagy, Gál, Siska, Wellington, Pallai, Mezei.
Edző: Turzó József.

Gólszerzők:Szabó Z. (12.), Öreglaki (19.), Andorka (35.), ill. Szécsi (16.), Nagy (24.), Trencsényi (37., 38.)isch (37.).


A meccset a Mezei-Vill kezdte jobban, hiszen nem sokkal a kezdés után Rábl lőtt kapufát kilenc méterről. Szokták mondani, ha ez bemegy...de nem ment be. Az MVFC próbálta diktálni a tempót, nyomtak a vendégek, ám ebből a nyomásból fokozatosan jött ki a MAFC, köszönhetően többek között az egyre gyakoribb berettyóújfalui hibáknak és labdavesztéseknek, s Csernaiék is elértek egy kapufát. 

A félidő közepén aztán jött a hidegzuhany vendég szempontból, Szabó Zoltán szerzett vezetést, amit ugyan Szécsi Barna kiegyenlített, de Öreglaki Norbert egy vendégek által elajándékozott labda utáni akció végén állította be a félidei állást.

A második játékrészben még jobban rákapcsoltak a csapatok, jó iramban játszottak a felek, ám nem hibák nélkül. Üdítő jelenet volt látni Rábl cseleit két ember között a jobb oldalon, mielőtt kiszolgálta volna Nagy Istvánt az egyenlítő gól előtt. Az MVFC erőfeszítései tehát sikerre vezettek, és további gólokat is elérhettek volna, ám még a legnagyobb lehetőségeket sem sikerült gólra váltani, többször a kapu előtti bizonytalanság, technikai hibák miatt nem sikerült előnyre szert tenni. Szert tett viszont a MAFC, akik megérezve a lehetőséget lelkesen küzdöttek, és ennek meg is lett az eredménye, Andorka Kristóf lőtt gólt a vége előtt öt perccel. 

A Mezei-Vill vészkapusra váltott, s fél percen belül szerzett két Trencsényi találattal meg is fordította az állást. Izgalmas volt a meccs, bármi benne volt a pakliban, a MAFC az utolsó másodpercig küzdött, ám már nem tudott tovább zárkózni. 

Az MVFC a meccs összképe alapján megérdemelten nyert, ám csak a győzelem tényének, és a három pontnak örülhet a berettyóújfalui csapat, mert saját maguk számára tették igen nehézzé a találkozót.

Turzó József:  A győzelemnek mindig örül az ember, viszont azért nem szabad elfelejteni milyen hibákat követtünk el a mérkőzés során. Ezek a hibák a mai estén nem taktikai-, hanem technikai jellegűek voltak, ami koncentrációs és hozzáállási problémákat sejtet. Ezeket kielemezzük, átbeszéljük, és tovább építkezünk azokból a pillanatokból, aminek köszönhetően megnyertük ezt a kicsit kaotikus mérkőzést.

2012. október 29., hétfő

MAFC BME - MEZEI-VILL BERETTYÓÚJFALU BEHARANGOZÓ (Rábl, Tihanyi)

MAFC BME DOCLER AKADÉMIA - MEZEI-VILL BERETTYÓÚJFALU 20:15 Budapest, MAFC Sportcsarnok

Az egyetemisták 3 meccse nem szereztek pontot, kiestek a kupából, így nem mondhatni, hogy jó passzban lennének. Ráadásul a remek formában lévő Berettyóújfalut fogadják, akik zsinórban 4 meccset nyertek. A Mezei-Vill eddig idegenben veretlen, mindössze Veszprémben vesztettek pontot, így mondhatni, ők az esélyesek. Tavaly a fővárosban sima győzelmet arattak Trencsényiék, míg tavasszal is magabiztosan nyertek. Ha hozzák jó formájukat, akkor most is elviszik a három pontot a egyetemisták otthonából.

Horváth Péter (Haladás): - Az év elején úgy gondoltam a MAFC lesz az év meglepetés csapata! Voltak érkezők, akik erősítést jelentenek. Az eredmények eddig nem ezt igazolják, de úgy gondolom képesek meglepetésre, főleg hazai pályán. Szoros meccsen egy gólos MAFC sikert tippelek.
(futsal-hungary.hu)