2012. november 13., kedd

Haladás VSE – MVFC Berettyóújfalu 3-4



Haladás VSE – MVFC Berettyóújfalu 3-4

Haladás: Németh - Bagó, Jáger, Németh (c), Kottán – Jurak, Halmos, Horváth, Joó, Czeglédi, Egle, Koronczai

MVFC: Tihanyi – Trencsényi (c), Lovas, Nagy I., Rábl – Szabó, Szécsi, Gál, Siska, Kiss,  Pallai, Mezei

Góllövők: Szabó(8.p), Kottán (11.p), Németh P(17.p), Rábl(24.p), Lovas(27.p), Trencsényi(30.p), Jáger(32p)

Reggeli 9 órás indulás, Berettyóújfalu és délután 17 óra, Szombathely. Tehát nem kis út állt csapatunk mögött a felsőház utolsó helyezett csapata ellen. Csapatunk célja, hogy továbbra is tapadjon az első két csapatra, míg a Szombathelyiek – az elmúlt két mérkőzés győzelme után – zárkózni akart a felsőházban az 5. helyezettre. Így egy igazi hat pontos mérkőzésre várt a kilátogató, szép számú közönségre.

A hazaiak óvatosan, a saját térfelén védekezett, így területet hagyva a Mezeinek, akik támadtak is rendesen. Viszont a támadás befejezések elég pontatlanok voltak – Rábl, Nagy I. ajtó-ablak helyzetben hibázott-, ebből a Haladás igen veszélyesen kontrázott, de Tihanyi jól állta a sarat hátul. A pontatlanságnak és az ebből ellentámadásnak köszönhetően 2-1-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok a szünetre.

A második félidőre a Mezei pontosabb, precízebb játékkal rukkolt ki, így sikerült fordítania (meg kell említeni Rábl gólját, amelyet gyönyörű kombinatív játék előzött meg, a csapatból mindenki hozzáért a labdához, így a góllövő fél méterről szerzett gólt az üres kapura). De így is maradtak kimaradt helyzetek, valamint a fordítás hatására a Szombathely is többet kezdeményezett, és erős centerjátékának köszönhetően meccsben tartotta magát. A végén a Haladás megpróbálta az 5-4-es játékot is, de ekkor már a szerencse is a Mezei oldalára állt (amiért keményen meg is dolgozott a csapat).

Tehát kissé pontatlan, de kezdeményező vendégcsapat, és nagy akarattal küzdő, kontrára építkező hazai csapat küzdelmét láthatta a hálás, tapssal búcsúzó közönség, ahol ennyivel mindenképp jobb volt a Mezei-Vill FC.

Már csak a hazaút maradt hátra...

Turzó József: Az ellenfél lelkes játékával igazán megnehezítette a dolgunkat, amit mi is tovább fokoztunk pontatlanságunkkal, de szerencsére tudtuk rendezni a sorokat, így egy igazán küzdelmes, de megérdemelt győzelmet arattunk. Ez volt az első győzelmünk Szombathelyen, így még értékesebb a mai pontszerzésünk.

1 megjegyzés:

  1. Mint azt a rendkívül elegáns Turzó Józseftől, a vendégek edzőjétől a találkozó előtt megtudtuk.... Ez kimaradt!!!

    VálaszTörlés