2013. január 20., vasárnap

Megérdemelt ETO győzelem a berettyóújfalui rangadón

A győri csapat nem adott esélyt a hazaiaknak.
Pénteken este ismét szépen megtelt a Pálfi István Rendezvénycsarnok, csak itt-ott lehetett látni a lelátókon szabad helyeket. A hirtelen leesett nagy mennyiségű hó okozta közlekedési káosz ellenére mindenki bízott abban, hogy a győri gárda épségben és időben megérkezik Berettyóújfaluba, ahol csak késő este jelent meg az addigra az egész országot vastagon befedő, fehér égi áldás. Lódi Tamásék szerencsére hatórás utazás után egyben, nagyobb problémák nélkül megérkeztek, így nem volt gyakorlati akadálya a mérkőzés lejátszásának.
A győriek aztán azonnal címvédőhöz méltó módon kezdtek, nyoma sem látszott a csapaton a hosszú, kimerítő utazásnak. A Mezei-Vill jobbára védekezni kényszerült, az abból indított ritka kontrák sorra elhaltak a vendégek védőfalán. A mezőnyfölény végül hamar góllá is érett, Lódi ötödik percben szerzett góljával kétség sem maradt, hogy a három pont megszerzését abszolút komolyan gondolják (0-1). A sárga-feketében játszó etósok a megszerzett vezetés után sem vettek vissza, egymás után tették próbára Pallai Gábor reflexeit. A 14. percben már az sem segített, Lódi újabb találatával kettőre növelte csapata előnyét (0-2). A hazai gárdának az újabb bekapott találat után sem sikerült nagyobb fokozatba kapcsolnia, a félidőig a játék képe és az eredmény már nem változott.
A helyi szurkolóknak a mérkőzés szünetében a győri pompon lányok próbáltak némi vigaszt nyújtani táncukkal.
 
A második játékrészben tovább folytatódott a vendégek mezőnyfölénye. Tíz perccel a vége előtt a mezeisek vészkapusra váltottak, ám öt a négy elleni játékkal sem tudtak komolyabb gólhelyzetig jutni. Járatták a labdát, próbálták átjátszani a győriek védelmét, hiába, azon nem találtak rést. Bár Trencsényiék a szépítésért megtettek mindent, ami tellett tőlük, az újabb gólokat mégis a vendégek szerezték. Előbb Juan Ramon vette be hét méterről Pallai kapuját (0-3), majd Fabio kényszerítette hibára a hazaiak utolsó emberét és gurított a hálóba (0-4). Hogy végül a berettyóújfaluiak se maradjanak gól nélkül, arról Rábl gondoskodott az utolsó percben (1-4).
A mérkőzésen nyújtottak alapján a győriek győzelme teljesen megérdemelt, magabiztosan győzték le a Turzó-gárdát, végig uralták a találkozót, esélyt sem adtak a hazaiaknak.
 Mezei-Vill FC – Rába ETO 1-4 (0-2)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok 800 néző
Vezette: Kovács Gábor,Rózsa József, Kovács Péter
MVFC: Pallai Gábor - Trencsényi János, Lovas Norbert, Rábl János, Nagy István
Cserék: Szabó Péter, Szécsi Barna, Gál István, Siska Gergő, Kiss Attila, Sánta János Attila, Tihanyi Csaba
Vezetőedző: Turzó József
 
Rába ETO: Balázs Zoltán - Garrido Luque Isidoro, Calvo Rodrigues Juan Ramon, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Matkovics Gábor, Al-Ioani Ion, Lódi Tamás, Szeghy Szabolcs, Dos Santos Martins Hugo Jose, Da Rocha Aguar Fabio, Horváth Gergő
Vezetőedző: Marco Antonio Angulo Lopez
Gólszerzők: Rábl János ill. Lódi Tamás 2, Calvo Rodrigues Juan Ramon, Da Rocha Aguar Fabio
Sárga/piros lap: - ill. -
Szabálytalanságok: 1. félidő: 1 ill. 3; 2. félidő: 5 ill. 1
 Turzó József (MVFC): Az álmokból visszatértünk a földre, számunkra ez a realitás.

Marco Antonio Angulo Lopez (Rába ETO): Egy hete erre a mérkőzésre készültünk. A védekezésünk remekül működött, végig mi irányítottuk a meccset. Bízom benne, hogy ezt a formát a következő mérkőzéseken is hozni tudjuk, vagy még ennél is jobban tudunk játszani.

írta:Molnár Ákos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése