2013. február 10., vasárnap

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – MAFC BME Docler Akadémia 5-4 (2-3) - beszámoló



 
Az egyetemisták alaposan meglepték a berettyóújfaluiakat. A hazai szurkolók a táblázaton elfoglalt pozíciók alapján valószínűleg egy könnyű, gólzáporos Mezei-Vill FC győzelemre számítottak pénteken este. Nos, a vendégek közel sem így gondolták és derekasan megizzasztották a Turzó legénységet és drukkereiket.
A mérkőzés papírforma szerint kezdődött, Rábl révén már a harmadik percben vezetést szerzett az MVFC (1-0). Ekkor még mezőnyfölényben játszottak a mezeisek, több lehetőségük is volt, a kaput azonban nem sikerült eltalálniuk. A hetedik percben jött az első hazai hidegzuhany, egy gyors kontra végén Máthé vette be Tihanyi kapuját (1-1). Az újfalui szurkolók még csak fel sem ocsúdhattak a gól utáni sokkból, amikor egy rosszul sikerült kapuskidobást követően Sivák megszerezte a vezetést is a vendégeknek (1-2). Az egyetemisták ekkor már koncentráltan és agresszívan játszottak, a levédekezett mezeis támadásokból egymás után indították a villámgyors kontráikat. Néhány perccel később újabb döfést vittek be a piros mezesek, Sivák egy hazafejelt labdát csípett el a hatoson belül, onnan pedig nem hibázott (1-3). A játék teljesen kiegyenlített volt, mindkét oldalon akadtak helyzetek, lehetőségek. Egy perccel a vége előtt a MAFC kisbüntetőhöz jutott, amit Sivák fölévágott. Hogy a félidő mégse maradjon csattanó nélkül arról Szabó a legutolsó minutumban gondoskodott (2-3).
 
A második játékrészben tovább folytatódott a kiegyenlített küzdelem. Az újfalui gárda gőzerővel támadott, ám a MAFC remekül védekezett és több veszélyes ellentámadást vezetett. A hazaiaknak olykor Pallai bravúrjai, míg a vendégeknek a szerencse segített elkerülni a gólt. Tíz perccel a vége előtt Turzó József mezőnyjátékosra cserélte kapusát, mely kezdetben csak labdabirtoklásban változtatott a mérkőzés képén. Hiába járatták a mezeisek a labdát, helyzetig nem igazán jutottak. A hazai csapat szurkolói közül valószínűleg többen már lélekben feladták, mikor csapatuk kisbüntetőhöz jutott. Az elvégzett tízméteres aztán a kapufáról pattant a mezőnybe, amit Rábl kapásból vágott a hálóba (3-3). Ám nem sokáig volt okuk örülni a drukkereknek, mert Sivák még azon perc végén egy szabadrúgásból visszavette a vezetést (3-4). Az idő egyre fogyott és Trencsényiék kezdhettek mindent elölről az újabb egyenlítésért. Maradt az emberelőnyös játék, mely ezúttal villámgyorsan sikerre vezetett, egy szépen kidolgozott akció végén Lovas talált be közelről (4-4). A hazaiaknál a támadásoknál továbbra is Rábl jött be Pallai helyett, vagyis Turzó mester kockáztatott a győzelemért. A kockáztatást aztán siker koronázta, egy kapu előtt megszerzett labdát húsz másodperccel a vége előtt Trencsényi legurításából Rábl vágott a hálóba (5-4).
A mérkőzésen mindkét gárda sokat tett, hogy pontokat szerezzenek, azonban Fortuna ezúttal a hazaiak mellé állt. A játék összképe alapján a MAFC egy pontra mindenféleképpen rászolgált volna.

Forrás:Molnár Ákos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése