2013. június 12., szerda

Az év futsal edzője: Turzó József

Az első osztályú bajnokság trénereinek szavazásán a Mezei-Vill FC mestere kapta a legtöbb voksot.

Ahogy már lenni szokott, az évad zárásaképpen, a trénerek idén is megválasztották a futsal bajnokság legjobbjait. A voksolás végül javarészt a várható eredményeket hozta, a legjobb játékosoknak járó díjakat a bajnok ETO reprezentánsai szerezték meg. Így Dróth Zoltán és Balázs Zoltán révén Győrbe került a legjobb mezőnyjátékos és a legjobb kapus trófeája, ám - talán némi meglepetésre - nem a Rába-partiakat bajnoki címre vezető Marcos Angulot, hanem a berettyóújfalui csapat mesterét látták a legjobb edzőnek. Az ezüstérmes gárda díjazottját a legismertebb közösségi portálon keresztül faggattam.

Meglepett, hogy te kaptad a legjobb edzőnek járó díjat?
Igen, azt hittem ilyen év után Marcos Angulo kapja. Talán az előző két évnek, a tavalyinak és az ideinek szól ez az elismerés.

Mennyire fontos számodra ez trófea?
Mindenképpen nagy megtiszteltetés számomra, hogy kollégáim közül többen is úgy látták, megfelelő munkát végzek. De úgy gondolom, hogy ez a díj mindenképpen a csapat sikerei után következik, amiben azért ebben az évben elmaradtunk a hagyományoktól.

Megelőzted a szavazáson a bajnokcsapat trénerét Marcos Angulot és az Aramis, egyben a válogatott edzőjét Frank Tamást is. Mit gondolsz, mivel tudtad meggyőzni kollégáidat arról, hogy te vagy a legjobb?
Mint a szavazás végeredményein is látszik, elég szoros volt a versengés az edzők között. Lehet, hogy az döntött az én javamra, hogy most egy némileg rutintalanabb kerettel tudtunk stílusos, taktikus futsalt játszani. Azt viszont el kell mondjam, hogy Mezei Józsefnek köszönhetően - a Győr mellett – csak mi tudunk megfelelő, mindennapos munkát végezni. 
   
Mindössze harminckét éves vagy máris meglehetősen magasra jutottál futsaledzői pályádon. Milyen céljaid vannak rövid és hosszútávon, ha felkérnének elvállalnád-e a válogatott, vagy egy nevesebb külföldi csapat vezetését?
Mivel sérüléseim nem engedték, hogy hosszú játékos pályafutást fussak be, ezért igen korán edzőségre adtam a fejem. Egyelőre azonban még csak a pályám elején járok, még nagyon sok tapasztalatot kell szereznem. Emiatt nem is érdemes a hosszú távú céljaimról beszélni. Fontos az, hogy megfelelően fejlődjek, tapasztalatot szerezzek, tőlem sokkal jobb edzőktől tanuljak és mindezt képes legyek átadni a mindig aktuális csapatomnak. 

Mennyire vagy elégedett a magad munkájával, mindenben sikerült megvalósítanod azt, amit szerettél volna?
Nem vagyok elégedett, mert mint említettem nagyon sokat kell még fejlődnöm mind szakmailag mind pedagógiailag. Fontos az is, hogy mindennap a maximumot tudjam kihozni mind magamból mind a játékosokból. Ez nem mindig sikerült, de remélem, tovább tudok lépni mindenben és messze vannak még a korlátaim.

Egyelőre a jól megérdemelt pihenését tölti a csapat. Mikor kezditek el a felkészülést a következő bajnokságra? Lesznek érkezők illetve távozók a gárdánál?
Szeretnénk július 8-án kezdeni, hogy ne csak a bajnokság kezdetére, de a válogatott szeptemberi pótselejtezőire is megfelelő állapotba kerüljön a csapat. A csapat kerete még nem alakult ki, vannak, akik bizonytalanok a jövővel kapcsolatban és vannak kiszemeltjeink is. De ez mindig az aktuális gazdasági helyzettől is függ, emiatt nekem erre nincs befolyásom. Remélem, együtt marad a csapat gerince, és ha lehet, még tudunk erősödni is, így a megkezdett kétéves munkát tovább tudnánk folytatni. Én személy szerint bízom a sikeres folytatásban.

A legjobb edzői cím mellett a berettyóújfalui csapat elnyerte a sportszerűségi különdíjat is, míg Szabó Péter, az MVFC fiatal játékosa az év felfedezettjének járó Császár Gyula díjat vehette át a Telkiben pénteken megrendezett gálán.

Írta: Molnár Ákos   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése