Futsal III - Az ÉN példaképem

2004, Tajvan. Talán ez volt az első futsal világverseny, amelyet az elejétől a végégig követtem. Nem voltam már gyerek, de talán ekkor fertőzött meg igazán és véglegesen a futsal teljes mértékben. Gyermeki szenvedéllyel figyeltem minden cselt és más, technikai megoldást. Nem a taktika foglalkoztatott még ekkor, hanem a mozdulat, az egyéniség. Ekkor „találtam rá” egy Marcelo nevű spanyol játékosra, aki példaképemmé vált. Nem tudom miért – nem egy stílusban játszottunk, és nem egy poszton, de mégis volt benne valami, ami megfogott. És amikor az olaszok elleni döntőben grundos pimaszsággal, átpörgetve a kapust szerzett gólt, ekkor lett örökre a példaképem.

Eltelt tíz év, és közben van, ami elmúlt, és van, ami elkopott. De 2014-ben Barcelonában a csapatomat Marcelo Reis csapat ellen indítottam harcba… igaz én már edzőként, de ő még mindig játékos. De három napig látva, figyelve ezt a játékost rádöbbentem, milyen is egy igazi példakép, az én példaképem. A szálláson egy hangos szót nem lehetett hallani tőle, mindig mosolygott, de megfontolt volt és nyugodt. És a pályán… meghalt: volt, hogy úgy jött le, hogy alig kapott levegőt. Amikor be kellett csúszni, Ő teljes erővel bedobta magát. Amikor vereséggel jöttek le a pályáról, Ő könnyezett (pedig már mindent megnyert!!!). Marc Carmona – a FC Barcelona edzője –mindenkivel szemben hűvös volt, kivéve vele, neki megadta a tiszteletet, ahogy mindenki más. De Ő sem volt különb, mikor melegített a csapata a Lokomotív ellen, Ő kifutott a sarokban, ahol ültünk, és hangos „coach” felszólítás után, intett felém. Nekem ez volt a barcelonai pillanatom. Ő az én példaképem, –most is. Én jól választottam.

Remélem egyszer valaki itthon is talál egy ilyen példaképet magának, hiszen itt most a szerencse vagy sors –ki hogy hívja –hogy én személyesen találkozhattam vele. De most érzem át azt milyen szerencsés az ember, ha nem csak a televízión keresztül teheti meg ezt. Úgy hogy sportolók példaképre fel!!!