2013. augusztus 23., péntek

Szezonváró III

Újfalui meccs nyitja meg a bajnokságot 

Berettyóújfalu – A Mezei-Vill ebben az évben is szeretne odaérni a dobogó valamelyik fokára.

Három hónap után ismét pályán a Trencsényiék: pénteken 19.30-kor az MVFC-Berettyóújfalu–Rubeola FC Csömör találkozóval kezdetét veszi az élvonalbeli férfi futsalbajnokság 2013/14-es idénye.
Amint azt Turzó Józseftől, az újfaluiak vezetőedzőjétől megtudtuk, a csapat hosszú felkészülésen van túl. – Korán kezdtük az alapozást, azért, hogy fizikálisan és taktikailag is kész legyünk a rajtra. Ez abból a szempontból pozitív, hogy mindenre volt időnk, viszont mivel ilyen elnyújtott volt a felkészülés, akadtak holtpontjaink, az edzőmérkőzések például nem mindig úgy alakultak, ahogyan azt vártam. De úgy érzem, készen állunk a nyitányra, bízom benne, az elvégzett munkát majd a mérkőzéseken kamatoztatni tudjuk – mondta az MVFC mestere.

Jövés-menés

A magyar futsal egyik meghatározó csapatánál, a tavalyi ezüstérmes Mezei-Villnél az eddigi gyakorlatnak megfelelően nem volt nagy játékosmozgás. – A kapusunk, Pallai Gábor úgy döntött, felhagy az aktív játékkal, Kiss Attila a DEAC-ba igazolt, illetve Szécsi Barna otthon folytatja. Nagy Tamás egy éves ciprusi kitérőt követően visszatért csapatunkba, valamint Dávid Richárd is az Újfalut erősíti a jövőben, mindketten bizonyítottak már a válogatottban is. Míg az U19-ből felkerült egy ifjú tehetség, Harmati Balázs – sorolta a távozók és érkezők névsorát Turzó, aki szerint nem lesz nehéz pótolniuk a rutinos hálóőrüket, Pallait, mivel a másik kapusuk, a szintén válogatott Tihanyi Csaba is igazolta már rátermettségét.

Győzelemmel rajtolnának

– Komoly bajnokság előtt állunk, nehéz megjósolni, ki mire lehet majd képes. Több csapat nagy, és reálisnak mondható tervekkel vág neki az új szezonnak, mindenki próbált erősíteni, egyelőre egy dologban vagyok biztos, hogy a Győr ismét ki fog emelkedni a mezőnyből. Úgy hiszem, számunkra is nagyobb kihívás lesz ez az év, próbálunk majd helytállni, minimális célunk a dobogó, az, hogy melyik fokára érünk oda, később derül ki – fogalmazott a tavaly a legjobb edzőnek választott Turzó József, aki azt is elmondta, mit vár idei első bajnokijuktól.
– Teljesen átalakult a csömöriek csapata, így nem tudom, mire számíthatunk tőlük. Az biztos, hogy nehéz mérkőzés előtt állunk, de mindenképp itthon akarjuk tartani a győzelmi pontokat. A sorsolásunk egyébként ideálisnak mondható, hisz folyamatosan jönnek a keményebb ellenfelek, szerencsére nem úgy lesz, hogy több könnyebbnek ígérkező derbi után következik több nehéz rivális.
A férfi futsal NB I-ben szereplő másik hajdú-bihari együttes, a DEAC Futsal Club hétfőn, 19.30-tól játssza le idei első bajnokiját, az UTC Futsal Team Szeged érkezik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba.

Forrás:HBN-SZADÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése